Jézus végrendelete               

Egy mai végrendelet kb. így fest: „Értelmi képességeim teljes birtokában és szabad akarattal halálom esetén minden ingó és ingatlan vagyonomat, betétkönyveimet és készpénzemet örökösömre, XY-ra hagyom." – Az Úr Jézus egészen más végrendeletet szerkesztett. 12 örökös állta őt körül, akik feszült figyelemmel hallgatták búcsúszavait.

Mit hagyott örököseire Krisztus?

A Szentlelket mint ügyvédet

Jézus megígérte egyházának a Szentlelket. A Szentírás görög szóval Paraklétosznak nevezi őt. Pontos fordításban: ügyintéző, ügyvivő. Tehát „ügyvédet" rendelt mellénk, aki képviseli a mi érdekeinket. Nemcsak a gyászolóknak van szükségük vigasztalóra, a búcsúzóknak bátorítóra, hanem mindnyájunknak egy jó ügyvédre, aki sikerre viszi fáradozásainkat. Ez az ügyvéd Jézus ígérete szerint velünk marad örökre, sőt bennünk lakik. Tehát mindig kéznél lesz, ha szükség van rá. Ingyen intézi ügyeinket, hiszen mi adunk lakást neki. S ha ő képviseli perünket, javunkra dől el az ügy, mert tőle már nincs hova föllebbezni.

Az igazság érvényesülését

A mai világ legnagyobb szélhámossága az igazság relativizálása. El akarják hitetni az emberekkel, hogy nincs objektív igazság. A dolgokat lehet így is értelmezni, meg úgy is. Nem érdemes hát kutatni az igazságot. Legyinteni kell rá, mint Pilátus, és cinikusan kérdezni: „Mi az igazság?" Napjainkban az a szokás, hogy riporterek kezükben mikrofonnal faggatják az utca emberét különböző kérdésekről. Úgy alakítják a riportot, hogy hárman mellette érvelnek, hárman ellene. Szegény néző kapkodja a fejét, és végképp nem tud dönteni. És hát pontosan ez a cél és ez a szélhámosság benne: kialakítani a nézők tudatában azt a meggyőződést, hogy nincs igazság. Mindenki vallja azt, amit akar. Pontosabban azt, ami neki hasznos. Csakhogy így felborul az erkölcsi rend. Ha valamikor szükség volt a Szentlélekre, hát akkor éppen ma! Őt ugyanis Jézus az „Igazság Lelkének" nevezi. Megvilágosítására múlhatatlanul szükség van, hogy keressük szenvedélyesen az igazságot a mai hazug világban, rátaláljunk az igazságra az eszmei zűrzavarban, és éljünk az igazság szerint az erkölcstelenség közepette.

Az árvaság feloldását

Munkácsy megrendítő festménye a Siralomházban. A halálraítélt bandavezér élete utolsó estéjén búcsúzik családjától. Felesége, kisgyermeke kétségbeesetten sír, a porkoláb közömbös arccal fegyverére támaszkodik. A halálraítélt tehetetlen fájdalmában magába roskad. Nem tud vigasztalni, maga sem tud reménykedni. A tragédiából nincs kiút. A családra árvaság borul. A képet hosszan szemlélve a kislányt sajnáljuk legjobban. Árva lesz. Borzasztó a gyermek számára, ha szülőtlen árva marad! Hasonló árvaság-érzés fogja el a tanítványt, ha elveszti tanítóját. Pl. amikor Szókratésszel megitatták a méregpoharat, filozófus tanítványai kétségbeestek. Legtehetségesebb tanítványa, Platón írja, hogy Szókratész halála után megbénultak. Sivár üresség szakad a tanítványra, ha tanító nélkül árva marad. Amikor Prohászka meghalt 1927-ben az Egyetemi templom szószékén, az egész magyar kereszténység érezte elárvultnak magát. Sík Sándor megrendítő verset írt a nemzet lesújtottságában „Árvák" címmel. Érthető, ha az apostolok szívét is elszorította az árvaság érzése, amikor Jézus búcsúzott az utolsó vacsorán tőlük. De a Mester nem engedett a siralomház-hangulatnak. Nem magára gondolt, hanem apostolaira. Az ő könnyeiket akarta letörölni. Mivel vigasztalt?

* „Nem hagylak árván titeket, visszajövök hozzátok." Itt nem azt ígéri, hogy majd a világ végén dicsőségesen visszatér, vagy hogy a halál pillanatában eljön értünk. Itt a húsvéti feltámadását ígéri, amely három nap múlva bekövetkezik. És attól kezdve: „Én veletek maradok a világ végezetéig."

* „Én élek!" – ez a második vigasztalása. Istenségét nem lehet elpusztítani. Keresztre lehet őt feszíteni, lándzsával át lehet szúrni, sziklasírba lehet zárni, még őröket is lehet sírja mellé állítani. De csak nagypénteken! Húsvétkor viszont nyilvánvalóvá lesz, hogy ő él! Halálra vált őrök jelentik a főtanácsnak: „Jézus Krisztus feltámadt, Jézus Krisztus él!" És az apostolok is viszik majd az örömhírt a világba: „Jézus Krisztus feltámadt, Jézus Krisztus él!" Mi nem egy vallásalapító szektájához tartozunk, aki valamikor élt, de aztán meghalt és eltemették, hanem az élő Jézus hívei vagyunk, aki elpusztíthatatlanul ÉL.

* „Ti énbennem, én bennetek maradok!" – ez a harmadik vigasztalása. Haldokló édesanya gyűrűjét ajándékozza leányának: „Valahányszor erre nézel, jusson eszedbe, aki téged annyira szeret." Jézus nem emléket, ajándékot adott, hanem valóságos jelenlétét ígérte: „Bennetek maradok". Az Úr bensőségesebb egységben marad velünk, mint barátunk, osztálytársunk, anyánk vagy házastársunk. Ők csak kezet fognak, megsimogatnak, átölelnek. Jézus azonban „bennünk marad".

Szeretetét

A végrendelkező Jézus utolsó ajándékaként felhangzik az ígéret: „Atyám is, én is szeretni fogom." A legnagyobb hiánycikk ma a világon a szeretet. És a holnap embere még inkább sóvárogni fog a szeretetre. Űrhajójában kapcsolótáblája fölé hajolva szeretetre lesz éhes a szíve. Hiánya azt jelentené: bekövetkezett Az Ember Tragédiájának eszkimó jelenete. Ahol ember és ember közt „jeges űr lakik" (Tóth Árpád: Lélektől lélekig), ott a legnagyobb vigasztalás az Atya és Jézus irántunk való szeretetének ígérete. Isten részéről ez nem csupán kedveskedést, érzelmet jelent. Nem is kizárólagosan sikeres földi életet. A szeretet a másik igazi javának szolgálata. Nos, merjünk bízni abban, hogy az Úristen tudja, mi válik igazán javunkra. És ha Jézus végső testamentumként ezt hagyta ránk, akkor teljesíteni is fogja. Soha nem fogjuk árvának érezni magunkat. Az ő szeretete önmagunk fölé emel minket, és a lehetetlenségre és késztetni fog. Az utolsó vacsorai búcsúbeszéd nem a Siralomház hangulatát vetíti elénk. Nem magába roskadó reménytelenség árad belőle, hanem dinamizmus és győzelmi hangulat. Mi nem süllyedő hajóhoz láncoljuk magunkat, nem egy halálba induló tragikus hős elszánt követői vagyunk. Szívünkben Mesterünk ígérete cseng: „E világban üldözést kell szenvednetek, de bízzatok, én legyőztem a világot!"