Gyönyörű, tiszta éjszakán,
Ülünk hárman a verandán,
Nézzük a fényes csillagokat,
Kergetjük a kusza gondolatokat.

Jól érzem magam, barátok közt vagyok,
Barátok közt, kiknek hálát adok,
Hogy élnek és vannak nekem,
S napjaikat töltik velem.

Nélkülük üres lenne kis világom,
Hamar megölne hatalmas magányom.
De itt ülnek mellettem és nézik a csillagokat,
Nézem én is, nevetünk nagyokat.

Van egy csillag, mi fényesebb, mint a többi,
S én csak egy dologhoz tudom kötni,
Ez a mi barátságunk csillaga,
Mely ki nem alszik, soha de soha.

Tudod, Barátom
A két szemed mindent elárul.
Elmondja, ha szeretsz,
S ha belül könnyezel,
ő nem nevet.

Ha naplódba néznék
Sem látnám tisztán lelked képét.
Csak a két szemed kell
És elmondja, amit el kell, és el lehet.

Tudom, Barátom
Kicsit meglepőnek találod,
S nem hiszel nekem,
Hogy bármit lát, ki téged oly rég ismer.

Van az úgy
Hogy ott lángol a féltett múlt
Minden fájdalma,
Mit az égbolt nagy sátra sem takarna.

Adok egy tanácsot
Hogy lásd, amit látnod kell, Barátom
Nézz bele e tükörbe,
E zöld örvénybe, s olvasd ki, amit érdemes belőle.

Barátomnak!

Nem léteztünk egymásnak,
Nem ismertük a másikat,
Egy nap közös lett sorsunk,
Barátokká váltunk.

Itt ülök a szobámban,
Nem jelez az msn,
Nem bukkansz fel az ablakban,
Nem hívtál engemet.

Leülök a székembe,
S írok neked egy levelet,
Nem válaszolsz, nem is figyelsz,
Elpusztult köztünk minden.

Pörgetem szemem előtt a múltat,
S látom mi változott az óta,
Barátnőd lett, s mi meg oda,
Elfelejtetted, barátaid voltak.

Melletted voltunk a bajban,
Nevettünk veled a jóban,
S most egyedül sírunk,
S egyedül visszük sorsunk.

Ki lesz melletted a magányban?
Ki vigyáz rád, ha magad vagy?
Lesz-e melletted, ki fogja kezed?
Barátaid már mind elvesztek.